összejövetelekre · recept · szülinap · zsúr

Nyerni szeretnénk :)

Rendhagyó módon most egy olyan bejegyzéssel járulunk elétek, mellyel igazából egy versenyben indulunk. Egyik kedvenc gasztro-blogunk, a Dolce Vita, ugyan már jó pár hete meghirdette eme versenyét, de mi csak most kaptunk észbe, hogy szeretnénk részt venni rajta. Naszóval. Törtük a fejünk, és megszületett ez a recept, mely igazából egy kicsit olyan “maradékos-fáradtanyus” – ami volt itthon, abból alkottunk :). Az itthoni zsűri már kiosztotta a díjat. Nekünk. Akkor hát íme a recept, és a leírás, hogy mit hogyan!

Málnás kalácspundingos rózsa
(6 adag)
20 dkg maradék kalács
1,5 dl tejszín
2 tojás
2+1 evőkanál vaníliás cukor (házi, ha lehet)
6 réteslap
7,5 dkg olvasztott vaj
20 dkg málna (ha mélyhűtött, NAGYON lecsepegtetve)
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A kalácsot vágjuk kis darabokra. A tejszínt, a tojásokat és 2 evőkanál vaníliás cukrot keverjünk össze, majd öntsük vele nyakon a kalácsdarabokat. Ezt a masszát hagyjuk állni 10 percig. Közben az olvasztott vajjal kenjünk ki a felfújt formákat és kenjünk meg a réteslapok közét, majd ollóval vágjunk 4 egyenlő négyzetet a lapokból. Összesen 24 négyzetet kapunk. Minden formába tegyünk 3-3-at, 1-1 maradjon meg a tetejére. Turmixoljuk össze a málnát a maradék 1 evőkanál cukorral. A kalácsos masszához öntsük hozzá a málnát, és ha maradt egy kis vajunk azt is. Majd kanalazzuk ezt a kalácsos tölteléket a réteslapokkal szépen kibélelt felfújt formákba. A massza tetejére tépkedjük rá a maradék 1-1 réteslap négyzetet. Irány a sütő! Vegyük le a hőmérsékletet 170 fokra és 30 percig süssük. Ha kívánunk extra cukrot rá, picit hintsük meg a tetejét még melegen porcukorral. Tádám!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s