dekoráció · diy · gyerekeknek · otthonra

Jó könyveknek, jó polc dukál

A mostani bejegyzés rendhagyó. Eddig még nem mutattunk be semmi olyasmit, amit már egy meglévő, kész műből alakítottam tovább, mert jobb ötletem támadt, mert egyedibbet szerettem volna látni. A Masni blog és a munkásságom korai zsengéje volt, hogy a svéd lakberendezési áruház roppant kedvező áru fűszertartó polcát (800 forintba került) egyszerűen pirosra pingáltam egy kis csiszolás után, majd mesekönyvtartónak felraktuk a kisfiam ágya fölé.  Azonban egyik este mesélés után rájöttem, hogy nem tetszik már a polc, valamit kezdeni kellene vele. Mivel másnap a nagy rendrakási hullámom végigsöpört a kézműves alapanyagaim kosarain is, markomban foghattam három különböző színű kalapgumitekercset is. Ide raktam, oda próbáltam, majd megszületett az ötlet. A polcot újrafestettem, és az első merevítőjét színes gumihálóra cserélem. A pontos munkamenet leírásért kattintsatok a nlcafé Otthon oldalaira!

ikea_hack_konyvespolc_2

Még több IKEA hack ötlet Tőlünk Neked:

Csipkés tortatál

Tobozlámpa

Csipkelámpa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s