gyerekeknek · mese

Masni Mese: Cikk-Cakk 6. fejezet: A betegség

cikkcakk_cim

Írta: Gulyás-Gibicsár Éva

Illusztráció: Káposztás Judit

– Ahrgrrr – nyújtózott nagyot Cikk-Cakk. Tappancsait kidugta a takaró alól, de gyorsan vissza is húzta őket. – Hű, de hideg van Csillagom!

– Igen – sóhajtotta mellette összekucorodva a kislány.

– Jó reggelt! Csakhogy felkeltetek! – zsörtölődött Babácska az ágy végéből. Kecsesen felkelt, megigazította a bal copfját, feljebb húzta a jobb zokniját, majd magasba tartott orral elsétált az ágy közepéig, ahol leült.

– Nincs hideg – közölte megállapítását. Nem várta meg, hogy a jelenlévők közül bárki is megcáfolja, már folytatta is: – Betegek vagytok, és ráz Titeket a Hideg.

Ez elképesztően félelmetesen hangzott Cikk-Cakk szerint. Oda is bújt a kislányhoz, ám őt annyira kíváncsivá tette Babácska magabiztos kijelentése, hogy hirtelen felpattant.

– Áúúúúúúúú! – kiáltott fel a farkas, akinek bizonyos testrésze Csillagom talpa alá került a hirtelen mozdulattól.

– Mondom én – bökött a farkas felé fejével Babácska. – Máris nagy fájdalmai vannak. Beteg – tartott ki eredeti véleménye mellett.

– Mid fáj? – kérdezte a kunkori hajú kislány kétségbeesetten.

– Áúúúúúú a farkincám! – vonyított Cikk-Cakk. – Azon állssssz– sziszegte fájdalmában.

– Jujj! Elnézést! Sajnálom, hogy ráléptem a farkincádra – mondta szomorúan a kislány.

Természetesen azonnal fel is emelte a bal lábát. Cikk-Cakk pityeregve állt fel.

– Adok rá puszit – mondta Csillagom; felemelte Cikk-Cakkot, és egy hatalmasat cuppantott az egyik cakkjára. – Ugye már nem is fáj? – kérdezte kedvesen.

– Már nem – felelte egy bátortalan mosoly kíséretében Cikk-Cakk és megrezgette a farkincáját bizonyítékul.

– Mondom én – törte meg Babácska kemény hangja a kedves pillanatot. – Most meg rázza a Hideg – mutatott a rezgő farkincára.

– Beteg vagyok? – kérdezte ijedten Cikk-Cakk.

– Tegnap én is beteg voltam – állapított meg csodálkozva a kislány.

– Pfff – fújt egyet Babácska. – Le merném fogadni, hogy mind a ketten fáztok, gyengének érzitek magatokat, izzadtok, és fáradtak vagytok.

Babácska felhúzta vékony szemöldökét, és hátrálni kezdett. Közben a szája szélén ülő mosoly elárulta, mennyire elégedett önmagával. Sikerült megjegyeznie, és elmondania ezeket a mindent egyértelművé tevő tüneteket, melyeket tegnap este Anyácska mesélt a fehér telefonba.

Cikk-Cakk azonban nem is tudott erre mit mondani. Remegni kezdett a hidegtől. Igyekezett bebújni a takaró alá, ahol azonban a lábai és a szemei rendkívül elnehezültek.

– Jaaj! – nyögte szenvedő hangon.

– Jaj! Anyácska! – kiabált a kislány és szorosan átölelte Cikk-Cakkot.

– Jó reggelt Csillagom! Hogy aludtál? – nyitott be a szobába mosolyogva Anyácska.

– Jól aludtam Anyácskám, de beteg vagyok. – biggyesztette le ajkát.

– Tudom Tündérkém – simogatta meg a kislány piros arcát – Tegnap a doktor bácsi is megmondta, hogy most sokat kell pihenned.

– Tudom, de Cikk-Cakk is beteg – mutatott a kislány a takaró alól kilátszó izzadó

farkasorrocskára.

– Ó, nahát! – nézett szomorú mosollyal Anyácska. – Te is elkaptad? – simogatta meg a cikk-cakkos bundát.

Eközben Babácska, aki addigra már egészen az ágy végébe hátrált, diszkréten, lassan az arca elé emelte – a biztonság kedvvért mindkét – kezét. Puszi Nyuszi viszont közelebb jött. Orrocskáját mozgatva vette szemügyre a betegeket.

– Jobbulást kívánok! – rebegte, de már hátrált is, ugyanis Babácska rosszallóan csettintett nyelvével.

– Babácska! – brummantott morcosan Holafüle, aki épp egy dobozban ücsörögve teát szörcsögött kicsi piros műanyag csészéjéből. – Emlékszel, amikor bárányhimlős voltál? – húzódott szinte mosolyra Holafüle szája a vicces emléktől.

– Az volt ám a betegség! – kezdett hangos kuncogásba Puszi Nyuszi.

– Nem szép dolog más betegségén nevetgélni! – csattant fel a rongybaba, és már csípőre is csapta aprócska kezeit mérgében. – Igen bárányhimlős voltam, és igen sok piros pötty volt rajtam. Nem voltam szép, és még viszketett is. Örüljetek neki, hogy nem kaptátok el! – zárta le sértődötten a beszélgetést, és lehuppant az ágy végébe, keresztbe font karokkal, égbe emelt orrocskával fújtatott.

– Bizony nem kaptuk el…, pedig egész nap melletted voltunk – vakarta meg füle helyét a medve.

– Emlékszel a rajzomra, amit rólad készítettem akkor? – villantotta meg vigyorogva fogait Puszi Nyuszi, és kedvesen rebegtette szempilláit. – Emlékszem is hol van…- hadarta Puszi Nyuszi, és már szökkent is puha talpacskáin a rajzos fiókhoz. Lázas kutatásba kezdett, csak úgy susogtak a lapok, ahogy válogatta őket.

– Ó, egek! – forgatta szemeit Babácska. – Már csak az hiányzik, hogy megmutasd Cikk-Cakknak.

– Bárány himlő egy babának? – rémüldözött eközben a farkas a betegség hallatán. El sem tudta képzelni neki vajon milyen betegsége lehet. Végig gondolta a tüneteket, vagyis azt, hogy őt rázza a hideg, és próbált találni egyfajta elnevezést ennek az állapotnak. Amint törte a fejét, Puszi Nyuszi felkiáltott:

– Megvan! – és már adta is remekművét Holafülének.

cikkcakk6

A mackó épp csak egy pillantást vetett a rajza, de szemmel láthatóan ettől az egy pillantástól is vigyorra húzódott cérnaszája. Komolyságot erőltetve magára odabandukolt a farkashoz, és megmutatta neki a rajzot. A papíron egy csupa pöttyös kerek fej volt, szép haj, kedves szemek, és egy óriás piros pötty a fej közepén… mintha az orra lenne?!

– Jól van, meséljétek csak el neki, már mindegy! – legyintett a rongybaba, de már kezdett is bele saját maga a történetbe az orrára nőtt hatalmas himlőről, amitől úgy nézett ki, mint egy bohóc.

Cikk-Cakk azonban a történet felét sem hallotta, ugyanis megmerevedett a rémülettől.

– Mi lesz, ha Nekem is így megdagad az orrom? – kérdezte ijedten, és próbált mindkét szemével, a szerinte amúgy is nagy orrára nézni. – Nem fogom tudni felemelni a fejem! – hatalmasodott el rajta a kétségbeesés.

– Ne aggódjatok, hamarosan meggyógyultok – nevetett Anyácska. – Nem minden betegen vannak pöttyök. Ti most csak picit vagytok betegek. Na, gyertek csak! –emelte fel a kislányt anyukája, Ő pedig szorította magához a remegő farkast.

Majd következett egy jóleső arcmosás, egy kötelező és mélabús fogmosás, és egy rendkívül fárasztó átöltözés. Bebújtak a nagy ágyba, ahol megittak egy-egy bögre meleg teát, majd nagyra nyitották szájukat.

– Hamm – nevetett Anyácska.

– Brrrr-grrrr – mondták mindketten, amikor lenyelték az orvosságot.

– Hát ez egyszerűen tragikus – gondolta Cikk-Cakk csukott szemekkel.

– Vegyetek csak, itt vannak a tálcák. Ne morzsázzatok légy szíves! – nyújtott feléjük Anyácska egy nagy tálca süteményt. – Remélem, már kicsit jobban is vagytok – tette hozzá barátságosan.

– Én igen, csak álmos vagyok – szólalt meg végül hosszas rágás után a kislány.

– Szerintem én is – motyogta Cikk-Cakk mosolyogva.

Tudták, hogy valóban jobban vannak, ahogy azt is, hogy igazán jól akkor lesznek, ha engedve a kísértésnek, a nap további részét alvással töltik.

—-

Az összes Cikk-Cakk mesét itt találod!

Van kedved molyolni? Molyolóinkat itt találod!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s