5+1 · recept

5+1 érdekesség a csokoládéról, ajándék recepttel

Gombóc Artúr. Őt, a csokoládék, és egyéb édességek kedvelők körében nem kell bemutatnunk. Nem mondom, hogy mi is Artúrok lennénk, de szeretjük a csokit. Összegyűjtöttünk most pár érdekességet a csokiról, és eláruljunk Nektek a szerintünk legjobb csokihab, azaz mousse au chocolat receptjét!

csoki_2Kép forrás

 

1. Az indiánoktól az Alpokba

Még mielőtt hódító útjára indult volna ez a remek termény, a kakaóbab, az indiánok már forró csokoládé italt készítettek belőle a XVI. században. A spanyolok aztán jöttek, láttak, mészároltak, és elvittek egy csomó mindent, többek között a kakaóbabot is. De a kakaó ízével csak nagy nehezen barátkoztak meg. Az első csokoládégyár az 1700-as évek elején épült Angliában, de az első valódi csokiszelet csak 1847-ben hagyta el a svájci Nestlé testvérek gyárát.

2. Az erjedő bab

A kakaóbabot, melyből a csokoládé készül, nagyon érdekes módon takarították be. Először, még éretlenül, leszüretelték, majd elásták, hogy hadd erjedjen, és utána szedték ki a babokat, amiket végül feldolgoztak. Manapság az érett gyümölcsből kiszedik a magokat, melyeket faládákba tesznek, és napokig erjesztik, a magok naponta kerülnek eggyel alacsonyabb ládaszintre. Az erjedés ideje meghatározza a későbbi csokoládé ízét.

3. Minimum-maximum

A csokoládé olyan termék, amely kakaótermékekből (kakaómassza, kakaóvaj, esetleg kakaópor) és cukrokból készül, legalább 35% összes kakaó-szárazanyagot tartalmaz, ebből legalább 18% a kakaóvaj és legalább 14% a zsírmentes kakaó-szárazanyag. A legdurvább, azaz a legmagasabb kakaótartalommal bíró csokoládé a 99%-os, ami persze már nem biztos, hogy mindenki ízlésvilágának megfelel.

4. Tudományosan igazolt

A csoki fogyasztása növeli a test endorfin termelését, ami a jó hangulat kialakulását segíti. Érdekesség, hogy a csoki magas zsírtartalma ellenére sem növeli a vér koleszterin szintjét, és magnézium tartalma erősen stresszoldó. Foszfor tartalma segíti a csontok felépülését, és segít az idegrendszer működtetésében, valamit a szénhidrátok és zsírok anyagcseréjében. Vitamin tartalma (A-, B1-, B2-, B6-, B12-, D- és E-vitamin) hozzájárul az energia felszabadításhoz, a fehérje anyagcseréhez, a sejtosztódáshoz és a kálcium felszívódáshoz.

5. Csokicsók

Izgatóbb a csoki, mint a csókolózás? Eddig is tudtuk, hogy a csokoládéban találhatók pszichoaktív anyagok, de most az is kiderült, hogy ezek az anyagok igazán akkor fejtik ki hatásukat, amikor a csokoládé olvadás közben a nyelvvel érintkezik. A hatás pedig frenetikusabb, mint egy érzéki csóké. A kísérlet pontos menetét itt olvashatjátok végig!

+1. Az ajándék: csokihab recept

Szükséged lesz 20 dkg min. 60% kakaó tartalmú csokira, 10 dkg vajra (nem margarinra, vagy egyébre, VAJ-ra), 6 tojásra szétválasztva, 2-3 evőkanál cukorra. A csokit és a vajat vízgőz felett olvaszd meg. A tojás fehérjét verd kemény habbá, a sárgáját keverd ki a cukorral. Amikor a csokis-vajas massza kezd kihűlni, keverd bele óvatosan a cukros tojássárgába. Keverd el alaposan. Majd kanalanként, szépen lassan, átlóban, ügyelve, hogy ne törjön nagyon össze keverd bele a fehérjéket is. Tedd kis poharakba, és legalább 6 órára tedd hűtőbe. Mennyei…

csokihab_1

Ha tetszett az összeállításunk, olvasd el a többit is!

5+1 természetes tisztítószer

5+1 kerti ötlet

5+1 kávé

5+1 érdekesség a csokoládéról, ajándék recepttel” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Csoki, cukor, édesség…bármi jöhet. Most tudjátok mire kattantam rá újra? Dunakavicsra. 🙂 Kinek mond ez még valamit?

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s