5+1

5+1 könyv, amit érdemes elolvasnod

Ilyenkor januárban, amikor szürke, esős, ködös hétköznapok kergetik egymást, és hétvégén sincs túl sok kedvünk kimozdulni, akkor vegyünk elő egy jó könyvet és olvassunk. Kalandozzunk mások életében, éljük át az ő sorsukat. Nekünk ezek a könyvek a téli olvasmányaink, megosztjuk Veletek, olvassatok velünk!

 1. D. Tóth Kriszta: Húszezer éjszaka (Libri)

dtoth_huszezerMár az első könyvét is nagyon vártam, és nagyjából egy éjszaka alatt ki is olvastam. Amikor megláttam az óriásplakátokon, hogy megjelent D. Tóth Kriszta második könyve, nagyon megörültem, bár megmondom őszintén, kicsit aggódtam, hogy az év végi hajtásban, hogyan fogom bírni egy kihagyott éjszakával. Jelentem, kibírtam. Tényleg nem lehet letenni.

2. Sue Townsend: A nő, aki egy évig ágyban maradt (GABO)

townsendA cím alapján először azt hittem, hogy biztos valami csodálatos gyógyulás története a könyv, valami szörnyű betegség után. De ezzel elég messze jártam az igazságtól. Egy csomó vicces helyzet, mert a nő, Eva, önként és dalolva marad ágyban egy évig. Olvassátok el, jókat fogtok derülni rajta.

3. Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban 1. kötet (Libri)

naray_parizsÖnéletrajzi ihletésű regény Náray Tamástól. Van benne szocialista Magyarország, ragyogó Párizs, érdekes családtagok, akarat és véletlenek és izgalmak. Konformizmus és igazodás kontra egyéniség és kreativitás. Őszintén megmondom alig várom a második kötetet!

4. Nicolas Barreau: A nő mosolya (Park kiadó)

n_barreau

Ha már Párizs volt Náray Tamásnál is, akkor maradjunk is ott egy kicsit. Aurélie, édesapja halála után átveszi családi vendéglőjüket, de roppant boldogtalan. Ekkor kerül a kezébe egy könyv, mely bármilyen furcsa, de pont az ő éttermében játszódó történetet mesél el, és a főhős pedig nem más, mint ő. Így nekiáll felkutatni az írót… Nem árulom el, hogy megtalálja-e!

5. Maria Duenas: Elfelejtett misszió (GABO)

maria_duenasSzeretem az olyan könyveket, amikor külön-külön szálon, egymástól teljesen függetlenül indul a történet, és egyszer csak minden szál összekapcsolódik, és minden a helyére kerül. Meg persze vannak titkok is, és mire a könyv végére ér az ember, úgy érzi, hogy de jó, milyen kerek egész történet részese lehetett. Hát ez a könyv ilyen, nagyon jó szívvel ajánlom! Spanyol életérzés rajongóknak kötelező!

+1. Magos Judit: Démény, most én ugatok (Libri)

magos_demenyKutyás vagyok, így nekem alap, hogy elolvasom. Ha Te is kutyás vagy, olvasd el. Ha nem vagy kutyás, akkor meg azért olvasd el, hogy megértsd a többieket, hogy miért azok. Alap.

Még több 5+1 itt:

5+1 remek szódabikarbónás ötlet

5+1 érdekesség a kávéról

5+1 sapka, sál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s