gyerekeknek · mese

Leon a városban, 2. rész: Zé

Leon a piaci stand tetején üldögél. Beleolvad a barna ponyvába, szinte láthatatlan. Próbálja megérteni ezt az őrületesen kavargó, színes forgatagot. Próbálja megérteni a városi életet. Szemlélődik. Figyel. Fülel. Nem siet, hiszen a dzsungelból jött, ahol soha nem kellett sietnie. Van ideje feltérképezni a terepet, mielőtt akcióba lép. Pár hét múlva úgy érzi, valamit megsejtett a dolgok természetéről. A piacon a portékák gazdát cserélnek. Apró, csillogó fémdarabokért: pénzért. De hogy honnan szerezhetne ő is olyan apró érméket, fogalma sincs. Igaz, azt sem tudja, hogy mihez kellene neki pénzérme. Nincs szüksége semmire, a piaci legyekkel jóllakik, a ponyva alatt eléldegél.

leon_02_1

Egyszer aztán ezt is elunja, és úgy dönt, továbbáll. Elindul a piac forgatagában, standról standra, kötélről kötélre haladva, beleolvadva a tömegbe. Senki nem veszi észre.

Tényleg senki? Valaki mégiscsak felfigyel rá, egy vörös kandúr. Gyanakodva követi ezt a furcsa lényt, aki a területére merészkedett.

Leon mit sem tudva erről, nyugodtan nézelődik. Egy csodaszép szélcsengő vonja magára a figyelmét. Kagylókból, lyukas kövekből és fémrudakból, szaténfonálra fűzték, cseng, bong, a hangja édes és hívogató. A kaméleon már tudja, mire kellenek neki a pénzérmék. Ha lenne pénze, megvehetné magának. Lassan megközelíti, szeretné addig is megsimogatni. Felülről, a bódé tetejéről nyúl felé, már majdnem sikerül megérintenie. Ám ekkor szélviharként csap le rá egy vöröses árnyék.

leon_02_2

– El a kezekkel! Ez az én területem! – sziszegi dühösen a kandúr.

Leon felméri támadóját, aki karmait meregetve tornyosul fölé. A jaguárnál jóval kisebb, ennek ellenére elég félelmetes. A fél szeme hiányzik, a füle cakkos, farka tollseprűként borzolódik. A szőre foltos és csatakos. És a karmai, hosszúak és élesek, Leon nem szeretné ennél közelebbről is megismerni őket. Éppen mentegetőzni akar, amikor rájuk zuhan a bódé ponyvateteje – a kandúr lökte ki a tartórúdját ugrás közben. A szélcsengőárus mérgesen kiabál:

– Bolond macska! Mit ugrálsz itt összevissza? Takarodj innen, vagy agyoncsaplak!

A kandúr a ponyvába és a tartókötelekbe gabalyodik, próbál szabadulni. Közben nyivákol:

– Oké, oké, legyőztél, nem bántalak, csak könyörülj rajtam!

Leon rájön, hogy azt hiszi, ő ejtette csapdába. Magában jót mulat ezen.

Közben az árusok odagyűlnek, segítenek társuknak rendbe tenni a sátrat. Jót nevetnek a rémülten kapálózó kandúron.

– Mi van, Zé? Betakaróztál? Tán fázol harminc fokban?

A kandúr, amint lekerül róla a vászon, eliszkol, Leon pedig – attól tartva, hogy a segítőkész árusok véletlenül eltapossák – a farkába kapaszkodik. Hamarosan együtt lihegnek egy szeméttároló konténer oldalának dőlve.

– Zé vagyok – mutatkozik be végre a kandúr – bocs, hogy olyan undok voltam.

– Leon – nyújtja a lábát a kaméleon.

– Szóval, ez itt az én területem. Itt lakom, a kukák között. Itt minden lepottyant kaja az enyém. Oké?

Leon bólint.

– Bőr, mócsing, kolbászvég, minden az enyém, oké?

Leon újra bólint.

Zé gyanakszik, ez az erős és leleményes idegen túl könnyen beleegyezik mindenbe. Hogyhogy nem akar csatába szállni vele?

– Te sosem vagy éhes? Nem eszel, vagy mi?

Leon észrevesz egy távoli legyet. A testénél kétszer hosszabb nyelvét villámgyorsan kinyújtja, és bekapja.

leon_02_3

– Hűazannyát! – néz rá elismerően a kandúr. Szóval, akkor ezen nem veszünk össze, te rovarokkal táplálkozol. Na, én nem kényszerülök erre – büszkén kihúzza magát –, mert nekem különleges képességeim vannak!

Leon már látja lelki szemei előtt, amint Zé egy darab kolbászból százat varázsol, vagy a kavicsokat pénzdarabokká változtatja.

De a kandúr különleges képességei egészen másból állnak. Odahömpölyög a szélcsengőárushoz, aki az előbb éppen agyon akarta csapni. Vad kóbormacskából hirtelen édes cicuskává változik. A szemei kerekre tágulnak, ártatlanságot tükröznek. Kurrogva, dorombolva hízeleg neki, a lábait kerülgeti, hozzádörgölőzik. Csodák csodája, az árus lehajol, megvakargatja a füle tövét, megsimogatja a hátát.

leon_02_4

– Na, mi az, Zé, éhes vagy? – kérdi kedveskedve, és máris leesik neki egy darab szalonna, ráadásul az árus saját ebédjéből. A kandúr következő állomása a halárus bódéja, aztán jön a sonkaárus, a sajtárus. Húsz perc múlva gömbölyödő hassal heveredik vissza Leon mellé. A kaméleon elismerően füttyent.

– Szóval, én itt jól elvagyok, de neked, ha szeretnéd azt a szélcsengőt, pénzt kell keresned, azt pedig csak munkával lehet.

Leonnak munkát kell találnia. Folytatás következik!

 

A mese első részét itt találjátok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s