ajándék · gyerekeknek · promóció

Az idei karácsony legbabásabb termékei

Pontosan egy hónap van még karácsonyig. 30 nap. Nem is kevés, nem is sok. Mi már nagyon jól állunk az ajándék ötletek összeírásával, a beszerzéssel már viszont kevésbé. Mostani bejegyzésünkben szeretnénk a segítségetekre lenni, összeválogattuk Nektek az idei karácsony – szerintünk – legbabásabb termékeit, melyekkel a friss szülőket, újszülött babátokat, vagy saját magatokat is meglephetitek! Kezdjünk is bele!mp_karacsony_01

Sokszor bajban vagyunk, hogy egy újszülöttet mivel is ajándékozzunk meg, hiszen számára a napok még nagyon összefolynak, és nem is érti, hogy miben más a karácsony, mint bármelyik másik nap az eddigi életében. Ilyenkor válogassunk praktikus dolgokat, melyeknek a szülők is örülni fognak, puha-kényelmes ruhákat, meleg kezes-lábasokat, édes pulcsikat!

 

mp_karacsony_07

mp_karacsony_10

mp_karacsony_11

mp_karacsony_12

mp_karacsony_13

mp_karacsony_14

Természetesen a fiúknak fiús színű dolgokkal készülhetünk, a kislányoknak pedig csupa-csupa hófehér és piros színű termékekkel.

 

mp_karacsony_05

mp_karacsony_20

A kicsit nagyobbak is, főleg a lányok nagyon örülnek majd egy-egy meseszép ruhának, melyben igazi hercegnőnek érezhetik magukat, a fiúk pedig komoly, apa ruháira hasonlító mellényes, nyakkendős szettekben ünnepelhetnek velünk!mp_karacsony_06

mp_karacsony_17

mp_karacsony_15

mp_karacsony_18

Azonban a ruhákon kívül mesésen puha játékokat is találunk a Mamas & Papas karácsonyi kollekciójában, télapót, pingvint, mikulás zoknit, ajándékzsákokat. Böngésszétek át weboldalukat, ide ki sem fér az összes szuper ajándékötlet!mp_karacsony_08

mp_karacsony_09

mp_karacsony_19

mp_karacsony_21

mp_karacsony_22

A Mamas and Papas karácsonyi termékeit a márka budapesti, Szépvölgyi úton lévő üzletében tekinthettem meg, ahol személyesen még a Mikulással is találkozhattam! Íme a bizonyíték! mp_karacsony_04

Csodás készülődést Nektek!

Az idei karácsony legbabásabb termékei” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s