ajándék · újrahasznosítás · dekoráció · diy · ECO · tipp

1+1 adventi koszorú ötlet, ami egyszerűen és természetesen szép

Minden évben mi készítjük el az adventi koszorúnkat, és idén sem lesz ez másképp. És igen, idén is elhatároztam, hogy a már komolyan leredukált karácsony körüli idegeskedést még tovább minimalizálom (már várom, hogy kb. 2-3 év múlva elérjem a teljes ZEN állapotot 🙂 ). Következzen hát két számomra nagyon kedves adventi koszorú ötlet, amiket tavaly advent első varárnapjának reggelén készítettem el, így már nem kerülhetett fel a blogra, de milyen jó, hogy idén viszont megoszthatom Veletek!

Az elsőhöz szükségünk lesz egy koszorúalapra, 4 koszorúra való gyertyatartó alapra, kender zsinórra és szalagra. Illetve, ha teamécsessel szeretnénk a hagyományos gyertyát helyettesíteni, akkor 4 vékony szegre is. Vegyünk méretet, hogy milyen hosszú fonatra lesz szükségünk. Mielőtt levágnánk a zsinórt, tekerjük rá a koszorúra a zsineget. Valahogy jelöljük meg ezt a hosszt, és ennél másfélszer hosszabb zsinórra lesz szükségünk, hogy a fonat pont jó legyen. Készítsük el a fonatot, tekerjük rá a koszorúra, rögzítsük ragasztópisztollyal vagy cérnával, vagy kössünk rá masnit. A gyertyatartó alapokat szúrjuk rá, és készen is vagyunk.

masni_advent01_001

masni_advent01_002

A másodikhoz szükségünk lesz egy koszorúalapra, 4 koszorúra való gyertyatartó alapra, cérnára és borostyánra. A cérna segítségével rögzítsük a borostyán gallyakat a koszúra, majd a gyertyatartó alapokat szúrjuk rá, és készen is vagyunk.

masni_advent_002

masni_advent_003

masni_advent_001

Vidám készülődést kívánunk mindenkinek!!!

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s