újrahasznosítás · divat · diy · promóció · táska

Színes zsákhátizsák – varrd meg és viseld büszkén!

Mielőtt belevágtam ennek a táskának a megvarrásába, akkor kaptam a fejemhez, hogy “Atyaég, mikor is varrtam utoljára táskát?!?!” Aztán visszagörgettem és megdöbbentem, hogy bizony tavaly júniusban készült az utolsó táska. Ez a felismerés, meg persze a csodás színben pompázó anyagok, amikre nemrég tettem szert nagy löketet adtak, hogy megkreáljam az idei tavasz legmenőbb, legegyszerűbb és egyben legszínesebb táskáját! A hátizsák remekül passzol majd a tavaszi rohangálásaimhoz és ha esetleg bepiszkolódna (ami persze nem fog bekövetkezni – hahaha), akkor simán bedobom a mosógépbe és kimosom. Praktikus, ugye? Abban pedig, hogy színes anyagok ne okozzanak meglepetést a sok mosás során a Színfogó kendő lesz a segítségemre :)!

Amire szükséged lesz egy darab hátizsákhoz (én persze kapásból kettőt varrtam, mert ha már egyszer nekiállok, akkor nem tudok megállni egynél :D)

  • 2×2 m 6 mm vastag zsinór (mivel én a vállpántot is két színűre terveztem, ezért kell a 2×2 m, ha egyszínű pántot szeretnél, akkor értelemszerűen 1x4m zsinór kell :))
  • 2 db 45x 43 cm-es bélésnek szánt anyag, nálam ez most sima fehér lepedővászon (kimosva, vasalva)
  • 2 db 53 x 46 cm-es anyag (ezt én nem egy darabból, hanem többől raktam össze, hogy még színesebb legyen a zsák. Az anyagokat előtte egy Színfogó kendő társaságában kimostam, hogy egyrészt minden szín, ami esetleg még távozni szeretne az anyagból az kijöjjön, másrészt pedig a textilem elnyerje végső méreteit és ne menjen össze a következő mosásoknál)
  • 1 db 6×18 cm-es anyag (a külső színesből)
  • varrógép, cérna

Első lépésként készíts el a vállpánt fülecskét. Ehhez a 6×18 cm-es anyagra lesz szükséged. Hajtsd be középre, majd hajtsd félbe a csíkot és varrd végig. Majd vágd ketté.

Második lépésben varrd össze a zsák külsejét, színt-színre fektetve, felül 8-8 cm-t nem összevarrva bal oldalt, lent és jobb oldalt. Alulra ne felejtsd el berakni a vállpánt tartó fülecskéket (rózsaszín nyíl). Varrd össze a zsák belsejét is, itt felül csak 1-1 cm hagyj nyitva és mehet bal oldalt, lent és jobb oldalt fel. A külső zsákon felül szabadon hagyott 8-8 cm-eket hajtsd be duplán, de nagyon keskenyen és varrd le.

Harmadik lépésben fordítsd ki a színes, külső zsákot, és tedd bele a belső fehéret úgy, hogy az oldalvarrások illeszkedjenek. (A belső zsákot nem kell kifordítanod, az maradjon úgy, hiszen annak úgyis a belsejét fogod látni :)).

Negyedik lépésben hajtsd le a 8-8 cm-et túllógó részt a zsák belseje felé úgy, hogy a hajtásba essen a belső zsák felső 1-1 cm-re. Varrd végig ezt is.

Amikor készen vagy a varrással jöhet a zsinórok befűzése! Egy biztosítótű segítségével fűzd be az egyik színű vállpántot, majd alul, az először elkészített vállpánt fülnél csomózd meg. A másik vállpántot a másik irányból indítsd és ugyanúgy alul csomózd meg.

Hát készen is lennénk a varrással. Ugye, hogy nem is volt nehéz?

 

A Színfogó kendőről pár érdekesség még, hogy szerintünk miért érdemes kipróbálnod, majd rendszeresen használod, a megszokott mosószereid mellet kiegészítő segítségként:

  • a színes anyagok, főleg, ha újak, könnyen ereszthetik színüket, így a többi színes anyag, ruha színe is változhat mosás közben,
  • a nagyon divatos sokszínű minták esetén jó, ha megmaradnak az eredeti színek olyannak, mint amilyennek mi is vettük őket, ragyogónak, színesnek, élénknek,
  • kedvenc ruháink vagy akár a most készült kedvenc táska is, mivel hordjuk, mossuk is, de ne gondoljuk azt, hogy a negyedik vagy ötödik mosáskor nem érhet minket meglepetés. De érhet, egy huncut új piros póló sok szomorúságot okozhat, ha engedi a színét és nem használunk Színfogó kendőt.

Korábbi varrós ötleteinket itt találod, nézz körül!

A bejegyzésben szereplő vélemény a Masni Dekoráció saját véleménye. A bejegyzés promóciót tartalmaz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s