diy · ECO · festés · promóció

Mutasd magad sötétben is: fess fényvisszaverő csíkokat a bringádra!

Az az érzésem ezzel a nyári-téli óra átállítással kapcsolatban, mint az időjárással. Amikor kínos lesz a csend egy társalgás közepette, és az időjárás témáját már kimerítették az emberek, akkor lehet egy kicsit puffogni az óra átállításon. (Megjegyzem, hogy én sem szeretem, sőt ellenzem ezt a téli időszámítást, utálom, hogy november közepén délután 4-kor már sötét van, reggel meg igazából semmit sem érzékelek a “nyert” világosságból, örülök, hogy mindenkit útrakész állapotba bírok varázsolni.)

Sokat bringázunk rossz időben is – és sötétben is -, így minél jobban észre lehet venni a kerékpárt, annál jobb. Régóta agyaltam, hogy valahogyan még jobban észrevehetővé kellene tenni a bringát, és most jött is a megoldás: fényvisszaverő csíkok. Igazából bárhova el tudom képzelni.

Az Innodekor UnikromStar fényvisszaverő pigmentjét használtam, és tádám! Most már nem csak a kerék kontúrja látható igen jól, hanem a váz is!

Lássuk, hogy mire is volt szükségem:

A keverési arány lakktól függ, ezt mindenképp egyeztessük a forgalmazóval, nekem az egy rész lakkhoz 2 rész pigment por arány vált be (vagyis 10 g lakkba 20 g pigmentet kevertem).

Nagyon alaposan tisztítsuk meg a festeni kívánt területet. Kenőanyag (zsír), por, egyéb szennyeződés mind tönkretehetik az eredményt. Majd maszkolószalag segítségével jelöljük ki a kívánt felületeket. 2-3 rétegben vigyük fel a lakkot. Figyeljünk oda, hogy a pigment ne üljön ki a lakk aljára.

Tipp: Szivacsecsettel szebb felületet tudunk festeni.

A rétegek között mindig várjuk meg, hogy megszáradjon az előző réteg. Távolítsuk el a maszkolószalagokat, és indulhatunk is!

Ha még nem olvastátok bejegyzésünket arról, hogy hogyan is bringázunk nap mint nap, akkor azt ki ne hagyjátok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s